Loading...

We Will Rock You Musical

We Will Rock You Hungary

A darabról

A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást 6 kontinensen, eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.

Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Erkel László Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!

A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a iPlanet nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és a valódi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a „bajnokok hangszerét”, a felszabadító, szent elektromos gitárt...

A Ben Elton és a QUEEN által jegyzett musical budapesti bemutatójára több fordulós nyílt szereplőválogatáson választották ki a legalkalmasabb szereplőket. Főbb szerepekben többek közt Sári Éva, Egyházi Géza, Scheich Dávid, Török Anna, Veres Mónika Nika, Balogh Anna, Zöld Csaba, Szemenyei János és Stéphanie Schlesser lesz látható.

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. Az előadás szereplői olyan hazai és külföldi rock és pop legendák neveit viselik, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Caramel, Hobo, Bono és Buddy Holly.

Bemutató: 2017. november 24. 19.30, BOK Csarnok (volt Syma)

Queen Theatrical Productions, Phil McIntyre Entertainment és Tribeca Theatrical Productions engedélyével bemutatja a PS Produkció

Alkotók:

zene és dalszövegek: QUEEN
szövegkönyv: BEN ELTON

producer: Simon Edit
rendező: Cornelius Baltus
díszlet és jelmeztervező: Kentaur
koreográfus: Túri Lajos Péter
világítástervező: Madarász János Madár
magyar dalszöveg: Miklós Tibor
magyar szöveg: Várkonyi Zoltán
dramaturg: Farkas Niki
zenei vezető: Köteles Géza
művészeti vezető: Póka Balázs
koreográfus asszisztens: Steidl Anita
rendezőasszisztens: Hajós Eszter
produkciós asszisztens: Kékesi Miklós

rocks
-

-

-

-

Szereplők

Galileo Figaro: Scheich Dávid / Szemenyei János
Scaramouche: Török Anna / Stéphanie Schlesser
Killer Queen: Sári Éva / Balogh Anna
Kashoggi: Egyházi Géza / Zöld Csaba
Britney: Siklósi Balázs
Ozzy: Veres Mónika Nika
Buddy: Végh Péter / Vadász Gábor
Tanárnő: Pethő DorottyaLady Gaga: Horváth Mónika
Tina Turner: Pethő Dorottya Madonna: Moravszki Enikő
Cindy Lauper: Zsitva Réka, Pink: Sinkó Réka
AC/DC: Károlyi Krisztiánika Nikan, Mick Jagger: Baksa András
Caramel: Illés Adrián, Hobo: Dóra Ádám
Bono: Vecsei László

Tánckar:
Vincze Kitti, Forrás Adél, Harmat Noémi, Eőry Mónika,
Steindl Anita,
Ködmen Krisztián, Szabó András,
Köpösdi Ádám, Orosz Gergő, Bálint Barna

Zenekar:
billentyű 1: Köteles Géza / Furák Péter
billentyű 2: Furák Péter / Mikó Szilvia
szólógitár: Derzsi Zsolt / Marschalkó Zoltán
basszusgitár: Miklós Zoltán / Horváth György
dob: Tóth Péter / Haraszti Dávid
percussions: Hlaszny Ádám / Györe Csilla

rocks
Sári Éva

Sári Éva

Killer Queen

Énekesi pályafutását a Vasutas Musical Stúdió növendékeként a Debreceni Csokonai Színházban kezdte...

rocks
Egyházi Géza

Egyházi Géza

Kashoggi parancsnok

2007 júniusában lett országosan ismert és elismert, a Vámpírok Bálja musical Von Krolock szerepében,...

rocks
Balogh Anna

Balogh Anna

Killer Queen

2005-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakán, Kerényi Imre osztályában...

rocks
Veres Mónika Nika

Veres Mónika Nika

Ozzy

Kiskora óta énekel, tagja volt az Operaház Gyermekkórusának. Számos könnyűzenei tévéműsorban volt látható...

rocks
Scheich Dávid

Scheich Dávid

Galileo Figaro

Zenei tanulmányait klasszikus hangszeres zenészként kezdte, amellyel párhuzamosan magántanárnál tanult énekelni...

rocks
Török Anna

Török Anna

Scaramouche

A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójában végzett...

rocks
Szemenyei János

Szemenyei János

Galileo Figaro

2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán, Kerényi Imre osztályában...

rocks
Stéphanie Schlesser

Stéphanie Schlesser

Scaramouche

Belgiumban született, édesanyja magyar, édesapja luxemburgi származású...

rocks
Siklósi Balázs

Siklósi Balázs

Britney

Magánúton, a Magyar Hajnal Énekstúdióban tanult énekelni. Civil életében sikeres üzletember és taekwon-do mester...

rocks
Zöld Csaba

Zöld Csaba

Kashoggi parncsnok

1997-1998 Marosvásárhelyi Állami Filharmónia - tenor...

rocks
Végh Péter

Végh Péter

Buddy

1981–1985 között a Nemzeti Színház Stúdiójában Bodnár Sándor, Simon Zoltán, Montágh Imre tanítványa volt...

rocks
Vadász Gábor

Vadász Gábor

Buddy

Békéscsabán, a Fiatal Színházművészetért Alapítványi Iskolában tanult, majd a Jókai Színház tagja lett...

rocks
Pethő Dorottya

Pethő Dorottya

Tanárnő, Tina

A Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola elvégzését követően a Madách Színház előadásaiban kapott énekesi feladatokat...

rocks
Horváth Mónika

Horváth Mónika

Lady Gaga

A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójában végzett...

rocks
Károlyi Krisztián

Károlyi Krisztián

AC/DC

rocks
Moravszky Enikő

Moravszky Enikő

Madonna

rocks
Dóra Ádám

Dóra Ádám

Hobó

rocks
Sinkó Réka

Sinkó Réka

Pink

rocks
Baksa András

Baksa András

Mick Jagger

rocks
Zsitva Réka

Zsitva Réka

Cindy Lauper

rocks
Vecsei László

Vecsei László

Bono

rocks
Illés Adrián

Illés Adrián

Caramel

rocks
Vincze Kitti

Vincze Kitti

táncos

rocks
Eőry Mónika

Eőry Mónika

táncos

rocks
Bálint Barna

Bálint Barna

táncos

rocks
Harmath Noémi

Harmath Noémi

Táncos

rocks
Köpösdi Ádám

Köpösdi Ádám

Táncos

rocks
Orosz Gergő

Orosz Gergő

táncos